Fogászati kezelés szorongás nélkül? Sok páciens számára ez elképzelhetetlennek tűnik. Már egy egyszerű foghúzás gondolatára is megemelkedik a pulzus, izzad a tenyér, összeszorul a gyomor. Mások évekig halogatják a szükséges kezeléseket, mert egy korábbi rossz élmény vagy trauma mély nyomot hagyott bennük. Pedig ma már létezik olyan korszerű megoldás, amelynek köszönhetően a legnagyobb szájsebészeti beavatkozások is nyugodt, stresszmentes körülmények között végezhetők el. Ez az éber szedálás.
A modern fogászat és szájsebészet egyik legnagyobb áttörése, amely új lehetőséget ad azoknak a pácienseknek, akik félnek a fogorvostól, nehezen viselik a hosszabb kezeléseket, vagy egyszerűen szeretnék úgy megélni a beavatkozást, hogy közben nem marad bennük rossz emlék.
A Nord Dental szakemberei nap mint nap találkoznak olyan páciensekkel, akik évek óta halogatják a kezelést a szorongás miatt. Dr. Barrak Nóra fogszakorvos, szájsebész szakorvos szerint sok esetben nem maga a fájdalom a legnagyobb probléma, hanem az a pszichés teher, amelyet a fogászati kezelés gondolata jelent.
„A nagyon szorongó, illetve nagyobb beavatkozások előtt álló pácienseinknél is a kezelést pszichés trauma nélkül el tudjuk végezni.”
– mondja Dr. Barrak Nóra.
Mi az éber szedálás?
Az éber szedálás – más néven intravénás bódítás – egy biztonságos, kontrollált gyógyszeres relaxációs állapot. Nem mélyaltatásról van szó, hanem egy olyan kellemes, ellazult állapotról, amely leginkább a félálomhoz, szendergéshez hasonlítható.
A páciens végig önállóan lélegzik, kommunikálni tud az orvossal, reagál az utasításokra, ugyanakkor a szorongás megszűnik, a kellemetlen érzések jelentősen tompulnak, és a beavatkozás emléke sokszor szinte teljesen kiesik.
Dr. Barrak Nóra így írja le ezt az élményt:
„Az éber szedálást úgy kell elképzelni, mint egy szendergést, egy felszínesebb alvást. Olyan, mintha egy felhő fölülről figyelnénk ezt az egész folyamatot.”
Sok páciens a kezelés után úgy ébred fel, mintha csak néhány perc telt volna el.
„Elalszik, és mintha csak 5 perc telne el, mire újra felébred. Közben pedig lehet, hogy elvégeztünk egy 2 órás nagyműtétet.”
A szedáció során alkalmazott gyógyszerek egyik fontos sajátossága az amnéziás hatás. Ez azt jelenti, hogy a páciensek többsége alig emlékszik a beavatkozásra.
„Vannak foszlányok, amikre az ember emlékezhet. Olyan, mintha egy búra alól néznéd az egészet. Viszont a Dormikum miatt van egy jó adag retrográd és anterográd amnézia is, ezért nincsenek rossz emlékképek.” – fogalmaz Dr. Barrak Nóra.
Kinek ajánlott az éber szedálás?
Az éber szedálás gyakorlatilag bárkinek segítséget jelenthet, de különösen ajánlott:
- erős fogászati szorongás esetén,
- fogorvos-fóbiával élő pácienseknek,
- hosszabb, többórás kezelések előtt,
- komplex szájsebészeti műtéteknél,
- egyszerre több fog eltávolításakor,
- implantációs beavatkozások során,
- bölcsességfog-műtéteknél,
- teljes szájrehabilitáció esetén.
A Nord Dental rendelőjében gyakran találkoznak olyan páciensekkel, akik korábban traumatikus élményt éltek át.
„Egy ilyen beavatkozásnál nem mindegy, hogyan éli meg az ember, főleg ha korábban valaki traumát okozott egy foghúzás során.” – mondja Dr. Barrak Nóra.
Sokan azért halogatják a kezelést, mert attól félnek, hogy órákon keresztül kell majd feszült állapotban ülniük a fogorvosi székben. Az éber szedálás pontosan ezen változtat.
A páciens ellazul, megszűnik a szorongás, a szervezet stresszreakciója csökken, a hosszú beavatkozások pedig sokkal könnyebben viselhetők.
Hogyan zajlik az éber szedálás?
A kezelés előtt minden esetben részletes konzultáció és aneszteziológiai vizsgálat történik. A biztonság kiemelten fontos: a páciens egészségi állapotát előzetesen felmérik, szükség esetén laborvizsgálat és EKG is készül.
Az éber szedáció során a gyógyszert vénás kanülön keresztül adják be. A hatás néhány percen belül kialakul. A páciens kellemesen ellazul, csökken a feszültség, és egy nyugodt, lebegő állapotba kerül. Közben a helyi érzéstelenítés természetesen továbbra is része a kezelésnek, tehát a beavatkozás fájdalommentes.
Az egyik legfontosabb különbség a mélyaltatáshoz képest, hogy a pácienssel végig lehet kommunikálni.
„Látjuk rajta, hogyha esetleg valami mégis fájna, tudunk még érzéstelenítőt adni, tudjuk szájnyitásra vagy szájcsukásra utasítani.” – mondja Dr. Barrak Nóra.
Ez a kontrollált, biztonságos együttműködés teszi az éber szedálást különösen előnyössé számos szájsebészeti beavatkozás során.
A betegbiztonság mindenek felett
Az éber szedálás kizárólag megfelelő szakmai háttérrel és folyamatos monitorozás mellett végezhető biztonságosan.
A Nord Dental csapatában aneszteziológus szakorvos felügyeli a teljes folyamatot. Dr. Kiss Krisztián aneszteziológus szakorvos szerint a biztonság az első és legfontosabb szempont:
„A betegbiztonság mindig elsődleges. Az aneszteziológus pontosan felismeri az altatás és a szedáció szintjeit, individuálisan tudja illeszteni a gyógyszereket, és szükség esetén azonnal tud segíteni.”
A kezelés során végig monitorozzák a vérnyomást, az oxigénszintet és az általános állapotot. Az aneszteziológus szerepe nemcsak technikai, hanem pszichológiai szempontból is rendkívül fontos.
Milyen kezelések végezhetők éber szedálásban?
Az éber szedálás különösen ideális szájsebészeti beavatkozásokhoz.
A Nord Dental rendelőjében többek között az alábbi kezeléseket végzik éber szedációban:
- foghúzás,
- sebészi fogeltávolítás,
- bölcsességfog-műtét,
- implantáció,
- csontpótlás,
- arcüregemelés,
- teljes szájrehabilitáció,
- All-on-4 és All-on-6 kezelések.
Dr. Barrak Nóra szerint sokszor éppen azoktól a beavatkozásoktól félnek legjobban a páciensek, amelyek éber szedálásban a legkönnyebben elvégezhetők.
„Ez szerencse a szerencsétlenségben, hogy pont a legmumusabb beavatkozásokat lehet éber szedálásban teljesen jól megoldani.”
Különösen nagy segítséget jelenthet azoknál a pácienseknél, akik egyszerre több implantátum beültetésére vagy teljes szájrendezésre szorulnak.
A modern implantológiai rendszereknek – például az All-on-4 technikának – köszönhetően akár egyetlen beavatkozás során is új, fix fogsort kaphat a páciens.
„Akár aznap vagy pár napon belül elkészülhet a fix ideiglenes pótlás, így a páciens a lehető legkevesebb ideig marad fog nélkül.” – mondja Dr. Barrak Nóra.
Mit élnek meg a páciensek?
Az éber szedálás egyik legkülönlegesebb része az, hogy a legtöbb páciens teljesen más élményként éli meg a fogászati kezelést, mint korábban.
Dr. Kiss Krisztián szerint a kezdeti szkepticizmus nagyon gyorsan oldódik.
„Az első adag gyógyszer után a ráncok elsimulnak, az arc ellazul, és egy nagy sóhajjal nyugtázzák, hogy igazából ez jó lesz.”
A kezelés után pedig sokszor ugyanaz a mondat hangzik el: „Aludtam egy jót, és készen van a számban minden.” Talán ez az éber szedálás legnagyobb előnye. Nem marad meg a feszültség, a kiszolgáltatottság érzése vagy a fogászati trauma. A páciens nem azt az élményt viszi haza, hogy órákon keresztül félt a fogorvosi székben. Hanem azt, hogy végre túl van rajta.
Nyugodtan.
Fájdalom nélkül.
Szorongás nélkül.
A fogászat lehet jó élmény is
A modern fogászat ma már nem a félelemről kell, hogy szóljon. Az éber szedálás lehetőséget ad arra, hogy azok is megkapják a szükséges kezelést, akik korábban a szorongás miatt évekig halogatták a fogorvosi vizitet. A Nord Dental célja nemcsak a fogak helyreállítása, hanem az is, hogy a páciensek visszakapják a biztonságérzetüket és a nyugodt mosolyukat. Mert egy jól megélt kezelés nemcsak a fogakat gyógyítja. Hanem a korábbi rossz élményeket is képes felülírni.
